RÓLUNK | HITÉLET | KIADVÁNYOK | ELÉRHETŐSÉG | HASZNOS LINKEK
Ma 2017. június 25., vasárnap, Vilmos napja van.      
Az Agapé története

Agapé - könyvkiadó a vallási irodalom és a könyvkultúra szolgálatában

A második világháború utáni Jugoszlávia és Vatikán között létrejött konkordátum légköre kedvező talajnak bizonyult a katolikus sajtó fejlődéséhez. A Vajdaságban két kezdeményezés indul útnak.

Elsőként a Szabadkai Apostoli Adminisztráció (ma: püspökség) papsága újraéleszti a két világháború között megjelent Hitélet folyóiratot. A papság által megbízott rátermett főszerkesztő Huzsvár László (később nagybecskereki megyéspüspök) a cím megtartása mellett új arculatot és tartalmat ad a havilapnak. A népszerű stílusban írt cikkek a zsinati szellemben nyúlnak a témákhoz. Gyakorlatilag a folyóirat e szellem szócsővévé válik a magyar nyelvterületen, hiszen a környező országokban a szigorú cenzúra, a külföldtől és egyben a külföldi teológiai áramlatoktól elszigetelt környezet nem kedvez a zsinati szellem megismerésének. A horvát teológiai kultúra közelsége, amelynek kiemelkedő képviselői vesznek részt a zsinaton, és amelyben a bácskai papság is nevelkedik kaput nyit az aggiornamento felé. Bizonyára e szerencsés, véleményem szerint gondviselésszerű tényezőben kell keresnünk a Hitélet, - visszatekintve már nyugodtan mondhatjuk -, rendkívül gyors felemelkedését. A kisebbségi egyházi lap hamarosan eljut a magyar nyelvterület minden tájára, s kezdetben a Verbászon majd később Újvidéken működő szerkesztőség szinte papok közkedvelt „zarándokhelyévé” válik. A főszerkesztőt nemcsak arról győzik meg, hogy milyen fontos munkát végez, nemcsak elcsodálkoznak azon, hogy nincs cenzúra és nincs példányszám korlátozás hanem meg is tárgyalnak vele egy-egy témát, sőt részleteket beszélnek meg arról, hogyan lehet illegálisan, - néha legálisan – átjuttatni a határokon. A folyóirat fénykorában legalább tizenötezer példány vándorol havonta hálózsákban, hátizsákban, kocsialjban, élelmiszer csomagok között az érdekeltek felé. Az út néha hosszúra sikeredik, s egy-egy plébános csak hónapok után tudja jelenteni, hogy „éppen most vettem kézhez a Hitélet legfrissebb számát, amely múlt év novemberében jelent meg”.

A megváltozott életkörülmények között élő nemzedéknek már magyarázni kell, hogy mit is jelentett a saját bőrön érezni a kommunizmus éveit. Habár Jugoszláviát Keleten Nyugatnak, Nyugaton meg Keletnek tartották katolikus újság szerkesztése akkor sem volt könnyed játék. A cenzor ugyan nem jelent meg a szerkesztőségben, de ott ült a nyomdában, s éjnek idején hivatalból olvasta a lapot mielőtt még a szedett szöveg papírra került volna. Akadt alkalom, hogy a főszerkesztőt is magához citálta, s megkérte változtasson a fogalmazáson, de volt alkalom, amikor a főszerkesztő és a láthatatlan cenzor is figyelmetlen volt: ekkor a vallási ügyek minisztere lépett, s kompromisszumot kötve a főszerkesztőtől azt kérte: szigorú, komoly (és bűnbánó) szavakkal határolja el magát a megjelent, ideológiát sértő cikktől.

A nyilvános terjesztés is álom volt. A katolikus sajtó a sekrestyébe szorult. Ott lehetett megvenni. Talán még ma sem túlzás, ha azt mondom: a volt kommunista államokban a katolikus sajtó továbbra is a sekrestye sajtója. Még katolikus értelmiségi is szégyelli profán könyvesboltban keresni. Pedig ez jó útja lehetne annak, hogy mi magunk vegyük rá a könyvkereskedőt, hogy pultjain legyenek ott a vallásos könyvek is.

A másik kezdeményezés a szabadkai ferences rendházból indul ki a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején. A P. Lotspeich Amat gargyán köré gyűlő Világi Ferences Rendnek lelkes tagjai Testvéri Szolgálat Krisztusban címen lelkiségi folyóiratot indítanak. Példányszáma alig-alig éri el a 800-at, de az elmélyülésre vágyók egyre jobban igénylik. Következésképpen megjelennek a zsebformátumú Agapé füzetek, amelyek egy-egy témát dolgoznak fel a lelkiség területéről. Mivel azonban az ördög a ferenceseknél sem alszik, az elöljárók a magyar pasztorációnál fontosabb feladatok végzése miatt elhelyezik Szabadkáról a magyarul tudó és beszélni akaró rendtagokat. A ferences sajtótevékenység szünetel 1976-ig, amikor a horvátországi és olaszországi teológiai tanulmányairól visszatért Harmath Károly, pappá szentelése után a haldokló Assisi Szent Ferenc szavaival élve „Incipiamust” mond, s e néven közlönyt jelentet meg Szent Ferenc halálának 750-ik évfordulója alkalmából. A fogadtatásból bátorítást nyerve 1977 karácsonyán újjáéleszti a Testvéri Szolgálatot Krisztusban, de ez a név már csak az alcímben található. Címében az Agapét olvassuk.

A két vajdasági vallási folyóirat együtt él és fejlődik egészen 1990-ig. Ekkor a már felfejlődött Agapé Kiadó és a Hitélet szerkesztősége között létrejött megegyezés alapján a két folyóirat egyesül, s Hitélet néven, de Agapé szellemben és technikai kivitelezésben él tovább egészen napjainkig.

Cyklostiltől a bejegyzett nyomdáig

Míg a Hitélet folyóirat elsősorban a közös kezdeményezés és a közös kezdeti tőke összehozásának köszönhetően kezdettől fogva minőséges nyomdatechnikával jelenik meg (1990-ig tiponyomtatással, ólombetűs nyomtatással), addig a még a Rend részéről is magánkezdeményezésnek tekintett Agapé, amely semmilyen indulási tőkével nem rendelkezik, végigjárja a nyomtatás különböző lépcsőit. Az első szám fedele az amatőr szitanyomó kezének nyomait viseli (de ezek már felszentelt papi kezek!), belvilági az ún. Cyklostil technikával készül (írógéppel átlyuggatott matrica, mely az átlyuggatott részeket átengedi a papírra a festéket). Később jelenik meg az első kisofszet gép, de mivel még mindig nincs pénz a grafikai filmekre, a nyomólemez, amely akkortájt valójában még csak nyomómatrica, a tördelő-főszerkesztő leleményességére van bízva. S miközben ezt írom újra kell emlékeztetnem arra, hogy az ördög a hetvenes évek második felében sem alszik. A szabadkai kolostorban újra fölösleg nyilvánul meg a magyar barátok számában, s az egyetlen magyar ajkút is tovább helyezik.

Mivel azonban Isten a görbe vonalakon is egyenesen ír, védelmébe veszi a Bécsből, majd később Nasicéről szerkesztett Agapét, és a lassan mellette megjelenő más kiadványokat. Visszatekintve és szem előtt tartva a mai tényeket is, nem tudom elhallgatni, hogy mennyire hálás vagyok Istennek e nagy művéért. Ezt már sokszor mondtam, de most sem tudok hallgatni róla.

Horvátországi kiadó "magyar részlege"

1982-ben a zágrábi Krscanska Sadasnjost Kiadó akkortájt fiatal, ma már elhunyt, és agilis igazgatója a nemzeti hovatartozás kérdésében előítéletektől mentes Dr. Josip Turcinovic együttműködést ajánl fel az Agapénak. Az együttműködés mérföldkövének számít, hogy az Agapé, mint az említett Kiadó magyar részlege jogi státust szerez köszönve az illetékes állami szervek ébertelenségének (a KS a statútuma és a bejegyzés értelmében Horvátországon kívülre nem terjeszthette volna ki működését). Ezenkívül megszületnek az első nemzetközi kapcsolatok és a tagságok különböző nemzetközi katolikus szervekben (UCIP, ELCE). A kiadványok, és alkalmazottak száma egyre növekedik és egyre minőségesebb. A nyomda gépparkja is bővül. A magyar részlegként való működés nem jelentette az Agapé bekebelezését, hanem meghagyta teljes financiális és kiadói önállóságát.

Agapé, Újvidék

Az 1991-ben fellángolt balkáni háborúk miatt a kapcsolattartás Zágrábbal nehézzé, majd lehetetlenné vált. Újabb lépést kellett tenni. Mivel a Kis-Jugoszlávia törvényei mind a mai napig nem kezelik világosan az egyház jogállását, s mivel a horvát ferences provincia továbbra is magánkezdeményezésű idegen testként kezeli az Agapét, az új bejegyzés magántulajdonban lévő Kft formájában történik, amely teljesen függetlenül működik.

Agapé, Szeged

Mivel a Gondviselés útjai kifürkészhetetlenek nem csoda, hogy egy generális vizitáció keretében születik meg a döntés kiadó és nyomda alapítására Szegeden. Társvizitátorként járva Ulrich Zankanella bécsi ferencessel a mariánus provinciát megérlelődik a gondolat, hogy Szegeden is kiadót és nyomdát kellene nyitni. S hogy ne ismétlődjön meg a helyzet, hogy egy ferences „kiadó- és nyomdatulajdonos” a vegyes Kft mellett döntünk. Kezdeti alapítói a szegedi Agapénak, a törvény és a jog előtt, az Újvidéki Ferences Rendház, a budapesti Kapisztrán Provincia és a bécsi Ferences Provincia. Miután a különböző esetleges Áfa-vonzatok és hasonló kellemetlenségek miatt a Kapisztrán Provincia kilépett, a helyét a zágrábi Ferences Rendtartomány töltötte be. A patronátusok azonban a gyakorlatban nem jelentettek és nem jelentenek semmi különöset. A munkát itt is elölről kellett kezdeni. Düledező fészereket, hullaházat kellett kitakarítani, majd újjáépíteni, bővíteni. S mikor már néha az öröm ajtaján akartunk belépni, az üröm mélysége zuhantunk. Csak példának említem meg, hogy amikor első nyomdagépünknek az alapját akartuk kiásni, a valamikor a Mátyás téren elhelyezett szobrok „földi maradványaira” bukkantunk. Ez elegendő volt ahhoz, hogy a műemlékvédelem gyors és hatásos munkájának köszönhetően az udvaron rekedt gép egy éven belül olyannyira a rozsda martaléka lett, hogy alig lehetett már használatba venni.

Célkitűzések

Minden kezdeményezésnél rendkívül fontosnak tartom a motivációt. Ez alapozza meg a jövőt, az előrehaladást és a sikert. Nekünk keresztényeknek időtálló motivációink vannak. Az időben létezünk, de időt meghaladó értékekre irányul figyelmünk és cselekvésünk. Az Agapé is ilyen céllal indult és létezik. A franciák azt mondanák az a „raison d'etre”-je.

Talán nem tartanak nagyképűnek, ha azt mondom, hogy már a névadásnál is valamilyen mértékben a küldetés meghatározása. A bibliai nevek nemcsak arra szolgálnak, hogy valakit néven lehessen szólítani, vagy hogy valaki a név segítségével tudatosítsa a másoktól való különbözőségét. A biblia névben benne van az élet, az élet tartalma, a küldetés, a kiválasztottság. Egy multinacionális és multikulturális környezetben olyan nevet kellett találni, amit a más ajkúak is ki tudnak mondani. Az agapé görög szóra esett a választás. Tudjuk, a pszichológia is ezzel a kifejezéssel jelöli a szeretet legmagasabb fokát. A kereszténységben kettős jelentése van. Pál apostol használatában az Isten önzetlen, odaadó, viszonzásul semmit nem váró szeretetét jelzi. Az őskeresztények életében az agapé a testvéri lakoma, az eukarisztia folytatása. Kiadónk ezt a kettős szolgálatot szeretné vállalni: terjeszteni az örömhírt arról, hogy az Isten agape, segíteni az embert, hogy rájöjjön: őt egy lény, nem is akármilyen, hanem örök és tökéletes, mindenkor szereti. Aki megízlelte ezt a szeretetet, az nem tud róla hallgatni. Minden eszközzel hirdeti. A sajtó segítségével is (néha irigyen nézem egyes keresztény szekták lelkes sajtóapostolkodását, míg mi katolikusok nagyon gyakran csak ún. „business”-nek tartjuk a sajtót, egyesek szórakozásának vagy jobbik esetben feladatának, és nem igehirdetői, helyesebben: Isten-hirdetői eszköznek. Vagy talán a mi Istenünket szégyellnünk kell? Esetleg nem érdemli meg, hogy a sajtó segítségével is hirdessük ill. tanúságot tegyünk róla?). Másrészt, ha az agapé valamilyen módon Isten „hosszabbított asztala”, akkor jogunk van arra, hogy legalább morzsákat szedjünk erről az asztalról. Nem tudjuk teljes egészében megérteni, felfogni és befogadni Istent, de ki kell használnunk minden eszközt, ami a befogadást elősegíti. Esetünkben az írott szó eszközére gondolok.

Az írott és nyomtatott szó valakihez szól. Az Agapé sohasem akart a teológiai racionalizmus lovára ülni, s reméljük ez nem történik meg a jövőben sem. A hit és az értelem között összhangnak kell uralkodnia. Kiadványaink megválasztásában ezért fontos szempont, hogy olyan könyveket adjunk ki, amelyeket tömegek is meg tudnak érteni. Mit ér az olyan igehirdetés, amit senki sem ért. Az Igének minduntalan meg kell testesülnie. Szent Ferenc atyánknak vannak egy igen érdekes idevágó gondolata. Azt mondja a kisebb testvérekről, hogy nekik minduntalan szülniük kell az igét. Így válnak anyákká. A keresztény igehirdetőnek ez kiemelkedő feladata. Úgy kell szólnia az emberhez, hogy abban életet öltsön az i(I)ge. Valamikor elsősorban racionális teológiára vágyó személyek azzal is vádoltak bennünket, hogy kiadványainknak nincs teológiai súlya. Elfogadom (habár mostanában ez nem érvényes, és nem is hangzik el effajta vád). Számunkra az a kérdés, hogy egy közepes általános és vallási műveltséggel rendelkező ember (hogy konkrétabb legyek: aki tudja, hogy a fatimai Szűzanya nem a lourdesi unokahúga) meg tud-e érteni bennünket? Kiadványainkat elsősorban neki szánjuk, de mindenkor azzal a céllal, hogy kiadvány azonnal emelje is a nála meglévő szintet. Teológiailag azt mondanám van ebben egy kis kenozis. Pál apostol írja az efezusiaknak, hogy Krisztus a megtestesülés lévén „kiüresítette önmagát” isteni mivoltából, hogy felemelhesse az embert isteni szintre. Lehajolni az emberhez, átkarolásra nyújtani a kezet, de úgy, hogy megértse a gesztusunkat, utána átkarolni és felemelni.

Lényeges szempont és célkitűzés a kiadvány esztétikája. Kettős törekvésre gondolok, amikor erről beszélek: a szöveggondozás, mert a könyv nyelvművelő feladattal is bír. A jó stílus, érthető nyelvezet, a megfelelő és minőséges fordítás a kultúra szolgálatában áll. A másik szempont a törekvés a szép grafikai kivitelezésre.

Arra is nagyon vigyáztunk, hogy a könyveink ára elfogadható legyen. A jelen, megváltozott körülmények között ez már sokkal nehezebb. A terjesztők könyörtelenül megkövetelik árrésüket, a sajtóapostolok száma meg fogyóban van. Aki közelebbről ismeri eladási politikánkat az tudja, hogy ma is igen kedvezményesen hozzá tud jutni a kiadványainkhoz.

Munkatársaink megválogatásában is megköveteljük ezen elvek tiszteletben tartását. Fontosnak tartom, hogy a munkatársak („munkavállalók”, „alkalmazottak”) elfogadják az említett alapelveket. Ez nem mindig könnyű, mert komoly, kemény és kitartó munkát követel. Olyan hozzáállást a munkához, mint ami a családban szokott lenni: a tennivalót el kell végezni, és semmilyen munka sem számít alacsonyabb- vagy magasabb rendűnek. Mindenki számára az ő munkája, vagy éppen az, amit tesz, az a legmagasabb rendű. De a munka mellett a légkör is fontos. Az agapét igyekszünk házon belül is megvalósítani: a szeretetben együtt dolgozó kis csapat a fontos. Sokan kérdeztek már, hogy ilyen kevés emberrel, hogyan lehet ilyen sokat megvalósítani. Mit válaszoljak? Hát... így!

Kiadónk szolgáltatásokat is nyújt. Amikor kapacitásunk megengedi szívesen állunk mások rendelkezésére is. Ebben is szigorú elveket követünk. Kettőt szeretnék kiemelni: 1. nem célunk a meggazdagodás, de a tisztes díjat megkérjük. Ennek fejében folyamatos minőséget kínálunk. Mi feltételezzük, hogy a megrendelő nem azért jön hozzánk, hogy könyvet nyomjunk neki, hanem, hogy vele együtt adjuk ki az ő művét, amelyre aztán mindig büszke lehet (és természetesen mi is). Örömmel, de nem kárörömmel tapasztaljuk, hogy egyre több azoknak a száma, akik elfordultak tőlünk, mert mások olcsóbban dolgoztak nekik, de miután „összelapátolt”, minőségtelen (de olcsó) munkát kaptak rájöttek, hogy olcsó húsnak híg a leve. Egészen világosan: mi nemcsak a megrendelő pénzét tiszteljük, hanem elsősorban a megrendelőt. És ehhez kapcsolódik a 2. pont: nincs pénz, és nincs haszon, ami indokolttá tehetné számunkra, hogy akár szolgáltatásban is elvállaljunk olyan munkát, ami sérti a keresztény erkölcsöket, vagy megrontja az emberek közötti viszonyokat.

Termékeink

Az Agapé kiadványai négy fő csoportba sorolhatóak:

  1. Folyóirat – Havonta adjuk ki a Hitélet folyóiratot
  2. Naptárak – minden évben többfajta naptárt jelentetünk meg
  3. Apró kiadványok - különböző szórólapok, szentképek, levelezőlapok...
  4. Könyvek - 48 oldal terjedelmet meghaladó kiadványok

Sorozataink
Könyveinket igyekszünk sorozatokba vagy témakörökbe tömöríteni. A kedves olvasó így könnyebben tájékozódhat és válogathat honlapunkon.

Bízom benne, hogy kiadványaink között mindenki megtalálja a magának tetszőt, és ezzel örömet tudunk szerezni.

Tartalmas olvasást kívánok:

Dr. Harmath Károly OFM
alapító és igazgató

Vissza
   
   
   
   
A háromságos szeretet Istene A háromságos szeretet Istene
Franz Courth
Ár: 1280 HUF
 
    Kosárba teszem
Az emberkereső Isten Az emberkereső Isten
Wendelin Knoch
Ár: 1520 HUF
 
    Kosárba teszem